Negyedik fejezet

Nem tudtam hová megyek, arra gondoltam felszállok egy villamosra és elmegyek Nikihez, de aztán eszembe jutott, hogy nincs nálam egy forint sem, úgyhogy gyorsan el is vetettem ezt az ötletet. Különben is, nem állíthattam volna be csak úgy. Most is hoztam a formám, mert még a telefonomat, azt a régi-kopott Samsung-omat is otthon hagytam és úgy néztem ki mint egy csöves az én 'speciális madárfészek' alakú hajammal, amit sikerült elaludni. A kedvemet már nem is ronthatta volna tovább, hogy egy kora nyári zivatar kezdett bele, úgyhogy jól eláztam. Végig azon törtem a fejem, hogy lehettem ennyire csökönyös és szálhattam szembe apámmal. Mint egy megakadt régi lemez a lejátszón, úgy ismértlődtek a képek is a fejemben újra és újra.
   Az eddig otthonomnak hitt városban, most teljesen idegenként rótam az utcákat ebben az ítélet időben és azon puffogtam, hogy mennyire is utálom Csillát. Az úgy még jó is volt, hogy évente egyszer hazajöttem karácsonyra és kb. két napot voltam itthon, szóval csak addig kellett játszanom a tökéletes gyereket, de most, hogy itt vagyok, már egy nap után szét vannak az idegeim.     
Sötétedett, én pedig étlen-szomjan voltam, de inkább maradtam még..
Már nem járt annyi autó az utakon és a bérházak lámpái leoltódtak, így gondoltam elég késő van ahhoz, hogy gondtalanul haza mehessek.
   Felsétáltam a házunk lépcsőin és lenyomtam a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. 'Próbáld újra, Flóra.' ismételgettem magamnak, de a rohadt ajtó be volt zárva, még azt is kinézem Csillából, hogy el is torlaszolta azt. B tervnek  félrerúgtam a lábtörlőt, de ott sem volt. Felnyúltam, az ajtó félfa tetejére, de nyoma sem volt a kulcsnak.
-Ezek kizártak!- kiabáltam aggódóan. -Ezt nem hiszem el!-rángattam a kilincset. -A rohadt életbe!-káromkodtam. Mióta visszajöttem többet káromkodtam, mint három év alatt összesen.
   Hideg volt, kezdtem fázni.
 Nem tudom mit tehettem volna, csak fejemet fogva leültem egy hideg lépcsőfokra, hátammal a falnak támaszkodva.
-Psssszt..-megfordultam, de senkit nem láttam. Azt hittem képzelődtem. De újra meghallottam.
-Pssszzt... Hé. Itt!-a hang Nóra ablakából jött. Olyan gyorsan felpattantam, hogy az hihetetlen.
-Kizártak.-suttogtam. Nóra felkapcsolta a szobája villanyát, majd halk lépteket hallottam, amik az ajtóhoz közeledtek. A kulcs egy kattanással elfordult és az ajtó kitárult előttem. Óvatosan beléptem, hogy a legkissebb zajt se csapjam, aztán levettem a kabátomat.
Nóra becsukta utánam az ajtót, aztán fel lopakodtunk az emeletre. Ez a kedvesség meglepett Nórától, azt hittem utál.
-Köszi, hogy segítettél. Kizártak.
-Hát, erre rájöttem én is. De figyelj, ennek ára van.-vonta fel szemöldökét és óvatosan elmosolyodott.
-Minek van ára?-suttogtam.A hangom pár oktával azért feljebb szaladt. Számíthattam volna rá, hogy nem ingyen segít.
-Mennyi kell?-kérdeztem karba tett kezekkel.
 A folyosón lévő villanykörte pislákolni kezdett. Nem sokára ki kell cserélni.
-Nem pénz kell.-mondta.
-Akkor mi?
- Hát van egy haverom.. a Dani.-kezdte, de nem siette el, ami kezdett idegesíteni.
-És?- kérdeztem, mert tudom, hogy azt akarta, hogy kérdezzek vissza. Kitanult a kicsike.
-A tetkóért cserébe azt mondtam neki, hogy leszervezek neki egy csajt.
-Szó sem lehet róla!...-utasitottam el, amikor végre eljutott az agyamig, hogy valamilyen tetoválásról beszélt. -Milyen tetkó?-álltam meg a szobám ajtaja előtt.
Megfordult és felhúzta fekete pólóját. A szemem azt hittem kiugrik. Egy óriási vörös rózsa volt a derekán, amit egy fekete özvegy próbál behálózni. Az egész derekát fedte.
-Apáék tudnak róla?-kérdeztem.
-Igen, de nem adtak rá pénzt, azt mondtam nekik hogy meg van rá. De Dani inkább egy randit akar veled, én pedig azt mondtam igen.
-Te most stricimnek hiszed magad?-kérdeztem.
-Egyébként a válaszom NEM.-mielőtt bemehettem volna a szobámba megállított.
-Akkor megyek és szólok Csillának, hogy végre itthon vagy. Apával üdvözölni akarnak...
Sóhajtottam.
-Mikor?-kérdeztem megadóan.. Más választásom nem volt. Reggelig időt kellett nyerjek, hogy megolvasszam apa szívét, amit valószínűleg Csilla rakott be a hűtőbe a rohadó sajt mellé.
-Szombaton, és csinos legyél.-mosolygott...

Harmadik fejezet

Reggel amikor lementem, az esti szenvedésem után, még az étvágyam is elment, pedig a gyomrom szinte majd' kilyukadt. Apa és Csilla ott nyaliztak egymásnak mint :'' édesem, kérsz egy kis kávét? vagy szívecském, ide adnád nekem a palacsintát? - Persze, cunci.''
Semmi kedvem nem volt megszakítani ezt a 'tökéletes pillanatot', de már nagyon éhes voltam. Lassú megfontolt léptekkel haladtam lefelé a fehér szőnyegen, aztán mint akit seggbe rúgtak, rohantam a konyhába.
-Jó reggelt.-mondta apa átnézve a kezében tartott napilapok felett.
-Nektek is.-dünnyögtem a hűtőben túrkálva.
A tegnapi sajt még mindig ott penészedett. A hűtő egész tartalma  csak egy joghurt és egy banán volt. A banán mit keresett egyátalán a hűtőben? Nem tudom. Szaporán kivettem azt az epres Jogobellát aztán egy kanálért nyúltam. Csilla addig kiment az autóhoz kivenni a többi szatyrot. Oda sem nézve a jobb alsó fiókhoz nyúltam a kanalakért, de helyette egy nyújtófa akadt a kezembe. Hát persze, mért ne változtatná meg még a kanalak kibaszott helyét is.
-Bal felső fiók.-harapott bele a csokis palacsintájába apa, aztán a terítő cseppent kakaót próbálta lefedni valamivel. Közben csámcsogott.
-Kösz.- kivettem a kanalat és már nem is emlékszem, mikor bontottam ki a joghurtot, de máris elmélyesztettem a kanalam benne. Jó ízűen ettem, majd kidobtam a dobozát, aztán helyet foglaltam apával szemben.
- Mi jót terveztél mára?-kérdezte apa.
-Semmit.-sóhajtottam.
-Akkor segíthetnél Csillának kimenni a piacra. Most nagy a nyüzsgés úgy is, szóval sok vásárlótok lenne. És két ilyen szép lánytól ki nem vásárolna?-próbált rávenni a lehetetlenre a bókjaival.
Már pedig én nem fogok egész nap képetmutatni Csillának, ahhoz túl lusta vagyok. Inkább felhívom Kiss Nikit, a régi osztálytársamat és talán beszervezek egy vásárlást vele, aztán odaadom az ajándékot, amit neki hoztam angliából. Apáéknak nem hoztam semmit. Tudom, egy kicsit szemétség, de tényleg, nem tudtam mit hozzak, ahhoz nem ismerem őket eléggé. Sajnos.
-Nem érek rá.-rántottam meg a vállam, mint aki annyira sajnálja.
-De az előbb mondtad, hogy nem csinálsz semmit. Flóra, kérlek. Csak próbáld megismerni Csillát. Tudom hogy szokatlan, de anyád....
-Mi van vele? Apa, én már ismerem Csillát. Jó képet vágok hozzá, de azt ne kérd tőlem, hogy még szeressem is.-szakítottam meg felháborodottan.
-Ja, egyébként, kössz, hogy a véleményem nélkül mindent megváltoztattál! A szobámmal is mi lett? Elvileg az Én szobám! Ha már ilyen bájolgós képekkel feditek a falamat, akkor hadd legyek már én is rajta! Nem érted? Mindent ami én vagyok, azt Csilla eltűntetett! Minden megváltozott és te ezt hagyod!- Mérgesen felálltam és az öklömmel az asztalba csaptam. Apa arca úgy kipirult, láttam, hogy most túl feszítettem a húrt. A kezem bár lüktetett, de nem mutattam. Kihúztam magam, amikor apa  is felállt az asztaltól. A méltóságomat megfogom tartani.
-Na, mi van? Igazam volt? Melyikőtök hordja itt a nadrágot?-folytattam.
Ó, az a lepcses szám! Miért kell még ezt tovább csinálnom?! Egy napja vagyok még csak itthon!
Apa válaszra nyitotta volna a száját, láttam, hogy egy ér a halántékánál kidagadt a méregtől.
-Mi folyik itt? Mi ez a kiabálás?!- Csilla az ajtóban állt kezeiben a vásárló szatyrokkal és hitetlenkedve nézett mindkettőnkre és próbált fancsali pofát vágni, de a szeme mosolygott. Ez a ringyó!
-Semmi!-mondtam és kiviharzottam a konyhából. Csillát majd fel löktem és még hallottam apámat mondani : ''Mit képzelsz magadról?! Gyere vissza!''
De én nem mentem vissza.
A fejemben már megbántam mindent, de igazam volt.
Meglepett voltam.
 Soha nem mertem szembeszállni apámmal semmilyen téren sem, erre most meg..! E helyett, megfogtam és lerángattam a kabátomat a fogasról, aztán becsaptam magam után az ajtót, majd szinte vérben forgó szemekkel 'dobáltam' a lábaimat egymás után a vizes aszfalton..

Második fejezet

Mivel Nóra a barátnőivel volt még plázázni és a legkissebb érdeklődést sem mutatta, az iránt, hogy a nővére most jött haza angliából három év után, ezért aludtam egy jót. Végre! Három év után úgy aludtam az igazok álmát, hogy esküszöm, a párnám teljesen átázott attól a mennyiségű nyáltól, ami kifolyt a számon.
Nehézkesen feszítettem fel szemhéjaim, aztán elfintorodva megfordítottam a párnámat. Rá néztem a telefonom kijelzőjére, ami a földön hevert és eszembe jutott, hogy a vacsora már egy ideje elkészült. Csilla egy kicsit irritált lesz.. A legutóbb, amikor elkéstem a vacsoráról -A Karácsonyi nagyforgalomban eltévedtem- nem adott enni semmit sem és apa sem volt itthon, hogy a pártomra állítsam. Ez a nő egy alakoskodó pióca.
Nyöszörögve állóhelyzetbe küzdöttem magam és felráncigáltam a megnyúzott fekete farmerom aztán egy ásítás után kimerészkedtem a folyosóra.
-Hát te?!-kérdezte semleges hangon a húgicám, mint akit nagyon meglepett a jelenlétem.
-Én is örülök, hogy látlak.-mosolyogtam, aztán próbáltam kitérni az útjából.
-Csilla még ébren van.-mondta, majd beviharzott a szobájába.
Amikor bement csak akkor vettem észre a rózsaszín tincseket a platina szőke hajában és azt a feszülős, fekete, V kivágású pólóját az ''Out of my planet'' felirattal. Milyen kis kedves..
Értetlenkedve álltam mint a cövek Nóra ajtaja előtt és azon gondolkoztam, hogy mikor lett ilyen kis... ilyen.. izé.. Na, meg azon is gondolkoztam, hogyan lehet még ébren Csilla éjfélkor. Csak nem megvárt? Lopakodó üzemmódba kapcsolva settenkedtem le a régi fa lépcsőfokokon, miután kétszer is meggondoltam, hogy le menjek-e vagy van-e egyátalán kedvem most hozzá, de persze a gyomrom győzött, ami szinte nyüszített az éhségtől.
-Felébredtél?-kérdezte cinikus mosollyal az arcán. Ez a mosoly. Mit mosolyog folyton? Annyira bizarr. Mindenki aki ránéz, azt hinné egy kedves harmincas asszony, aki fiatalos és könnyed. ''Kedves..'' De én átlátok rajta. Tudom, hogy ez egy kárörvendő mosoly.
-Aha.-mondtam és azt kívántam, bár csak fent maradtam volna. Tuti le fog amortizálni teljesen.
-A vacsora hétkor volt.-mondta, majd helyet foglalt apa karosszékében, ami kandalló előtt állt.
-Tudom. De gondolom maradt még valami.-mondtam és kikerültem. Elhaladtam előtte, egyenesen a konyhába vettem az irányt, azon belül a hűtőhöz. Hihetetlen módon semmi sem volt benne, csak sajt. Az asztalon sem volt semmi, de még az edényekben sem.
-Nincs semmi?-inkább kijelentés volt, mint kérdés.
-Ja. Tudod egészséges életmódra váltottunk, ezért úgy főzök, hogy egy étkezésre legyen csak elég. Nem eszünk két napos kaját és úgy vásárolok hogy közben spórolunk, így nem maradt semmi.-mondta és már ott állt velem szemben és az ajtófélfának támaszkodott, közben leplezetlenül az arckifejezésemet kémlelte. 
Sprórolnak? Ha egy sport kocsira van pénz, akkor nehogymár' kajára ne legyen!  Ki hiszi ezt el? Tudtam, hogy ez lesz. Ez a nő játszadozik velem, de tizenkilenc éves vagyok.. meg van a saját eszem.
Nem adtam meg neki a boldogságot, hogy azt higyje nyert. Nem mutattam ki, mennyire éhes vagyok, hiszen egész nap nem ettem. Inkább mosolyogva bólintottam, aztán nagy ívben kikerülve felsétáltam a szobámba.
 Mivel aludni nem tudtam, ezért bekapcsoltam a gépemet. Hat facebook értesítés. Milyen népszerű vagyok!
-Na lássuk!-jegyeztem meg magamnak, ahogy rákattintottam az üzenetekre először: ''Hi, Flora! R U okay? I didn't c u last night.''- Ááá. Ez Nathantől jött. Biztos az év végi ballagásról volt szó. Mondtam neki hogy nem leszek ott, biztos elfelejtette. Gyorsan megírtam neki hogy mi van, aztán tovább nézegettem a hülye facebookot. 5 játékfelkérés... Szuper. Inkább ki is léptem és felkapcsoltam a villanyta a szobámban. Annyira furcsa volt. Egy családi fotón sem vagyok rajta..

Első fejezet

A tavasz illata, a közelgő nyár érzése megtöltötte életkedvvel a tűdőmet. Ahogy a frissen nyílt orgonába szagoltam, magával rántott a mámor. Nem értettem mitől voltam ennyire boldog, de nem is érdekelt. Csak az számított, hogy végre haza repülhettem a kollégiumból és újra Magyarországon voltam három év után. Hosszú idő telt el azóta és már kezdtem bezsongni az angol nyelvtől, hülye kajáktól úgyhogy boldogan szálltam le a Ferihegyi repülőtéren.  Nem kellett sokáig sétálni, már egyből megláttam Csilla barna haját és apa magas, kövérkés alakját. Egy táblát tartottak fel : ''Isten hozott itthon, Flóra!'' Fekete alapon rózsaszín felirattal és csillámos szívecskékkel volt díszísztve. Egy óriási mosoly terült szét az arcomon és szapora léptekel igyekeztem feléjük. Egyszer, mondjuk, majdnem felbuktam saját kis gurulós táskámban, de az mellékes volt és csak saját magamon nevetve odamentem és köszöntöttem apámat és mostohaanyámat. -Végre itthon vagy!-apám szorosan körém fonta karjait, aztán Csilla kedvesen megveregette a hátam.
-Szó szerint!-mondtam majd hagytam, hogy apa átvegye a többi poggyászomat és elindultunk a parkolóba.
-Mióta van ilyen kocsitok?-kérdeztem kicsit meglepődve a tényen, hogy nekünk soha nem volt pénzünk egy ennyire drága sport autóra, aminek ilyen szép felnijei és egyéb alkatrészei voltak, amin ilyen szép lángvörös festék csillogott.
-Be jött az új nevelés tanácsadó könyvem.-mondta apám, majd egy laza mozdulattal kinyitotta az autót és beült.
Még most sem hittem el, hogy komolyan, egy hülye 'Hogyan ne legyen a kölyköd idióta.'' könyv ennyi bevételt hoz, habár, ahogy el nézzük, sok drogos, nem törődő embernek elkélhet' a segítség..
Bólintottam, aztán bedobtam magam mellé a hátsó ülésre az egyik táskámat és elindultunk.
  Mint egy túrista, úgy bámultam ki az ablakon, amikor elhaladtunk a Parlament előtt. Hiányzott az emeletes bérházak tömkelege,hiányzott a lebúrkolt falak látványa, hiányzott jobb oldali közlekedés és hiányzott az, hogy a saját nyelvemet használhassam. Nem mondom azt, hogy nem szerettem angliában lenni, de nem volt ugyanaz. A szívem mindig hazahúzott a barátomhoz, életem szerelméhez... Túró Rudihoz. Igazából, aki csak túristának megy angliába azt még megértem, amiért ennyire lelkes, én is az voltam. De egy húzós idő után megváltásnak ígérkezett, hogy -még így, tizenkilenc évesen is- a családommal lakhassak és hogy a hülye húgommal osztozzak egy légteren, aki még csak most lépett be a tinédzserkorba és még csak nem is volt képes arra, hogy elém jöjjön. Már előre látom, hogy mi lesz két hét múlva kettőnk összeeresztése után.
   -Egy kicsit másra emlékeztem.-mondtam ahogy beléptem a régi szobámba. A falam kopott, barna színe világos zöld színre cserélődött és az összes Linkin Park, Evanescance, Papa Roach és Sean Paul poszterem eltűnt. Helyette mindenféle tájkép, családi fotó (amiken én nem vagyok rajta..) és lovas poszterek tapétázták be a falat.
-Igen. Én és apád úgy gondoltuk, hogy változtatunk egy kicsit a házon.-mosolygott Csilla. Annyira fura volt nekem ez a 'mosoly'.
-Mikor csináltátok?-értetlenkedtem, miközben az íróasztalomon lévő dolgokat végig tapintottam. Idegen volt.
-Másfél éve.
-De, ha az egész házat akartátok újítani, akkor miért csak az én szobámat változtattátok meg?
Nem is kérdeztek meg. Azt mondta apa, minden úgy marad, ahogy itt hagytam. Úgy látszott feltettem az egy milliós kérdést Csillának. Szinte láttam, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében, miközben épp egy megnyerő válaszon gondolkozik.
-Úgy volt, hogy Nóra szobája lesz ez és.. hát valami frissítőbb és természetesebb szobát akartunk neki. -mosolygott és az egyik díszpárnával játszott, majd vissza dobta az ágyra.
AKARTATOK? KETTEN? Ez a két kérdés fogalmazódott meg bennem.. Szóval még csak egy féléve voltak házasok, amikor már elhatározta, hogy megváltoztatja a szobámat és semmit nem hagy érintetlenül.. Ez az álszent mosoly. Nem mondhatnám, hogy annyira elkápráztatott ez a változás. Ez az én kuckóm volt. Csilla sem jelent nyugalmat számomra.. Csak apám előtt jópofizom, másképpen pedig nem is érdekel.
-Ahha...-tátottam el a számat, aztán végül ledobtam magam az ágyra.
-Ha nem bánod, most inkább pihennék.-mondtam kicsit fáradtan. Rosszallóan felvonta szemöldökét, aztán rám mosolygott. Bocsánat, vicsorított..
-Akkor pihenj. Hétkor vacsora.-mondta, majd kiment.
Megforgattam szemeimet és újra, ezúttal tüzetesebben, végig mértem az új szobám összes szegletét.