Első fejezet

A tavasz illata, a közelgő nyár érzése megtöltötte életkedvvel a tűdőmet. Ahogy a frissen nyílt orgonába szagoltam, magával rántott a mámor. Nem értettem mitől voltam ennyire boldog, de nem is érdekelt. Csak az számított, hogy végre haza repülhettem a kollégiumból és újra Magyarországon voltam három év után. Hosszú idő telt el azóta és már kezdtem bezsongni az angol nyelvtől, hülye kajáktól úgyhogy boldogan szálltam le a Ferihegyi repülőtéren.  Nem kellett sokáig sétálni, már egyből megláttam Csilla barna haját és apa magas, kövérkés alakját. Egy táblát tartottak fel : ''Isten hozott itthon, Flóra!'' Fekete alapon rózsaszín felirattal és csillámos szívecskékkel volt díszísztve. Egy óriási mosoly terült szét az arcomon és szapora léptekel igyekeztem feléjük. Egyszer, mondjuk, majdnem felbuktam saját kis gurulós táskámban, de az mellékes volt és csak saját magamon nevetve odamentem és köszöntöttem apámat és mostohaanyámat. -Végre itthon vagy!-apám szorosan körém fonta karjait, aztán Csilla kedvesen megveregette a hátam.
-Szó szerint!-mondtam majd hagytam, hogy apa átvegye a többi poggyászomat és elindultunk a parkolóba.
-Mióta van ilyen kocsitok?-kérdeztem kicsit meglepődve a tényen, hogy nekünk soha nem volt pénzünk egy ennyire drága sport autóra, aminek ilyen szép felnijei és egyéb alkatrészei voltak, amin ilyen szép lángvörös festék csillogott.
-Be jött az új nevelés tanácsadó könyvem.-mondta apám, majd egy laza mozdulattal kinyitotta az autót és beült.
Még most sem hittem el, hogy komolyan, egy hülye 'Hogyan ne legyen a kölyköd idióta.'' könyv ennyi bevételt hoz, habár, ahogy el nézzük, sok drogos, nem törődő embernek elkélhet' a segítség..
Bólintottam, aztán bedobtam magam mellé a hátsó ülésre az egyik táskámat és elindultunk.
  Mint egy túrista, úgy bámultam ki az ablakon, amikor elhaladtunk a Parlament előtt. Hiányzott az emeletes bérházak tömkelege,hiányzott a lebúrkolt falak látványa, hiányzott jobb oldali közlekedés és hiányzott az, hogy a saját nyelvemet használhassam. Nem mondom azt, hogy nem szerettem angliában lenni, de nem volt ugyanaz. A szívem mindig hazahúzott a barátomhoz, életem szerelméhez... Túró Rudihoz. Igazából, aki csak túristának megy angliába azt még megértem, amiért ennyire lelkes, én is az voltam. De egy húzós idő után megváltásnak ígérkezett, hogy -még így, tizenkilenc évesen is- a családommal lakhassak és hogy a hülye húgommal osztozzak egy légteren, aki még csak most lépett be a tinédzserkorba és még csak nem is volt képes arra, hogy elém jöjjön. Már előre látom, hogy mi lesz két hét múlva kettőnk összeeresztése után.
   -Egy kicsit másra emlékeztem.-mondtam ahogy beléptem a régi szobámba. A falam kopott, barna színe világos zöld színre cserélődött és az összes Linkin Park, Evanescance, Papa Roach és Sean Paul poszterem eltűnt. Helyette mindenféle tájkép, családi fotó (amiken én nem vagyok rajta..) és lovas poszterek tapétázták be a falat.
-Igen. Én és apád úgy gondoltuk, hogy változtatunk egy kicsit a házon.-mosolygott Csilla. Annyira fura volt nekem ez a 'mosoly'.
-Mikor csináltátok?-értetlenkedtem, miközben az íróasztalomon lévő dolgokat végig tapintottam. Idegen volt.
-Másfél éve.
-De, ha az egész házat akartátok újítani, akkor miért csak az én szobámat változtattátok meg?
Nem is kérdeztek meg. Azt mondta apa, minden úgy marad, ahogy itt hagytam. Úgy látszott feltettem az egy milliós kérdést Csillának. Szinte láttam, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében, miközben épp egy megnyerő válaszon gondolkozik.
-Úgy volt, hogy Nóra szobája lesz ez és.. hát valami frissítőbb és természetesebb szobát akartunk neki. -mosolygott és az egyik díszpárnával játszott, majd vissza dobta az ágyra.
AKARTATOK? KETTEN? Ez a két kérdés fogalmazódott meg bennem.. Szóval még csak egy féléve voltak házasok, amikor már elhatározta, hogy megváltoztatja a szobámat és semmit nem hagy érintetlenül.. Ez az álszent mosoly. Nem mondhatnám, hogy annyira elkápráztatott ez a változás. Ez az én kuckóm volt. Csilla sem jelent nyugalmat számomra.. Csak apám előtt jópofizom, másképpen pedig nem is érdekel.
-Ahha...-tátottam el a számat, aztán végül ledobtam magam az ágyra.
-Ha nem bánod, most inkább pihennék.-mondtam kicsit fáradtan. Rosszallóan felvonta szemöldökét, aztán rám mosolygott. Bocsánat, vicsorított..
-Akkor pihenj. Hétkor vacsora.-mondta, majd kiment.
Megforgattam szemeimet és újra, ezúttal tüzetesebben, végig mértem az új szobám összes szegletét.